Werba Andrea
ÓvodapedagógusSüni csoport
Hosszú évek óta neveljük együtt — egymás munkáját segítve — a ránk bízott gyermekeket. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy óvodásaink szívesen járjanak a csoportba, érezzék jól magukat a közösségben.
Kiemelt hangsúllyal van jelen mindennapjainkban az érzelmi és az erkölcsi nevelés, melynek során feladatunknak érezzük, hogy gyermekeink megtanulják az elfogadás, az együttérzés és együttműködés folyamatát, fontosságát.
Hiszünk a hétköznapok csodáiban, a biztonságot adó, szeretetteljes légkör erejében. Nagy figyelmet fordítunk a környezettudatos nevelésre, arra, hogy gyermekeink szeressék és óvják a természetet, fedezzék fel annak szépségeit. Lehetőségeink szerint szívesen szervezünk kirándulásokat, amelynek során arra törekszünk, hogy óvodásaink pozitív élményekkel és sok új ismerettel gazdagodjanak.
Nagy hangsúlyt fektetünk a mozgásfejlesztésre, amelyre óvodánk gazdagon felszerelt tornaterme jó lehetőséget biztosít. Sok vidám percet töltünk itt. „Okosító” tornával, zenés, játékos feladatokkal a mozgás mellett segítjük gyermekeink figyelmének, értelmi képességének fejlesztését. Naponta örömmel vesszük birtokba óvodánk árnyas udvarát, ami szintén jó lehetőséget biztosít a szabad mozgásra.
Valljuk és hisszük, hogy a meséknek a személyiségfejlesztő hatásukon túl gyógyító erejük van, ezért óvodai életünk során sok mesével, verssel, mondókával tesszük színesebbé gyermekeink mindennapjait.
Óvodai munkánk sikere, gyermekeink harmonikus fejlődése érdekében kiemelten fontosnak tartjuk a szülőkkel való őszinte, jó partneri kapcsolat kiépítését.

Nyitrainé Troll Bernadett
ÓvodapedagógusSzikszayné Suhajda Judit
Dajka